brand
 
Komámasszony Néptánccsoport München
Magyar táncok
Ma 2024. május 09. csütörtök,
Gergely
napja van.

A tánc, az ének és a mozgás szeretete, a hagyomány ápolása, valamint a társaság és a barátság keresése hozta össze a kis 10-12 fős csoportot 1983-ban Juhász Bori és Kecskési Maja kezdeményezésére. Juhász László javasolta a Komámasszony nevet a táncoslábú asszonyoknak, akik ma már közismertek ezen a néven. A táncoktatók a müncheni magyar Regös népitáncegyüttesből kerültek ki. A tagok összetétele, valamint vezetőink sokat változtak az évek során.

A próbákon nem csak új táncokat tanulunk, hanem ismételgetjük a régieket is. Minden kedves új jelentkezőt szeretettel várunk. Korábbi táncismeret nem szükséges, de ha egy kis érzék és szeretet van a tánc iránt, akkor keressen fel bennünket. Korosztályunk 50+, de fiatalabbakat is szívesen fogadunk.

A próbákat minden hétfön 18:30 – 21 óráig tartjuk a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben.
Cím: Oberföhringer Str. 40, 81925 München   

Az iskolaszünetekben nem tartunk próbákat! 

 

A csoport összetétele:

 

A néptánccsoport alapítója


 

Kecskési Mária

+

A néptánccsoport vezetője


 

Klehr Emilia

Tel: 0176 47372124

A néptánccsoport oktatója


 

Sagodi Claudia

Tel: 0160 94459857

 

Aktív tagok:
Dán Éva, Erli Éva, Geng Margaréta, Klehr Emilia, Laukó Ágnes, Meggyesi Irén, Nadj Mária, Schlödert Edith, Singer Ruth, Ságody Claudia

Hajdani tagok:
Balogh Mária, Bartus Anna, Boór Márta, Cseke Katalin, Csikós Márkon Erzsébet, Csomor Emőke, Denkmann Anikó, Dérczeg Julianna, Gágyor Ildikó, Greff Hildegard, Györy Márta, Hedrey Ildikó, Hómann-Liska Márta, Horváth Irén, Jánosi Margit, Juhász Borbála, Kecskési Maja, Klepickij Ilona,Kovács Etelka, Kováts Éva, Kneffel Magdolna, Krémer Antalné, Kucsera Judit, Menting Hertha, Lajosi Gisela, Lázár Enikő, Lusies Márika, Ogiolda Ingrid, Pfitzner Jolán, Ponner Imola, Primus Izabella, Ramsay Erzsébet, Ranftl Emöke, Sámbokréthy Kriszta, Schmidt

Hajdani táncoktatók:
Balla Noémi, Bilicki Timea, Durku Csilla, Durku István, Pintér Gitta, Töröcsik Tímea

 

Copyright © 2024 Komámasszonyok néptánccsoport